CsőCső *-*
Most élem az első lázadó korszakomat.
Megállapítom, hogy tiszta szívemből utálom azt a paraszt Arany Janit. >.<"
Minek kelett ennyi mindent írni bassza meg ? xd
Ha nem ír, akkor nem lesz híres és nekünk nem kell baszakodni az életrajzával is. >.<
Ennyit erről :D
Most mesélek a mai napról. *.*
Reggel úgy volt, hogy egy kicsit elaludtam, de aztán mégsem. xd
Kiálltam a kapuba várni Atát.
Mert mindig hamarabb jön.
Hát szétfagytam, de ő még sehol.
Így bejöttem, mire beértem csöngetett. Mondom köszi >.<""
Elindultunk suliba.
Odaértünk, majd egy kis idő múltán mehettünk le Matekra.
Hogy én mennyire utálom a matekot. *-*
Az első órán a gépen szutykoltunk, a másodikon pedig kompetenciás feladatokat csináltunk.>.<
Harmadik Technika volt.
Ott egész órán olvastunk, mert mindenki beszélt.
Negyedik Angol.
Ott IKTés tábláztunk volna.
Ha nem baltázom el.
De mivel elbaltáztam, igy már egyből mindenki leszúrt.
De bazdmeg leszarom, ha én csinálok ilyet le vagyok baszva.
De ha ők akkor meg elkezdenek hisztizni. -.-
Ötödik testnevelés volt.
Mikor átöltöztünk tanár úr pár gyereket a tanáriba kéretett.
Elkezdett mindenki találgatni, hogy mért hívatták be őket.
Viki oda jött hozzám és feltett egy elég érdekes kérdést.
Ezen egy kicsit röhögtem, de mindegy.
Mikor kijöttek az emberkék, az összes arcon leghangoltság volt.
Mindenki kérdezte tőlük, hogy mi volt.
De ők csak annyit mondtak, hogy majd elmondják.
Utána egy kis szidás következett.
De a 6.a osztályt elnézve, ez természetes.
Próbáltunk kicsit farsangra majd mindenki, bevonult az öltözőbe.
Ott elmondták lányok, hogy mi volt.
És még rosszabb hangulat lett.
De még én is felidegesítettem magam.
Van valaki aki egy akkora görény. : /
Hogy annak születni kell. -.-""
Hatodik óra Történelem volt.
Ezen nem nagyon bírtam figyelni, de szerintem nagyon senki se figyelt,
csak a stréberek.>.<
De úgy annyira szar hangulat volt. : /
Majd Vikivel jöttem haza.
Mert mamájához kelett mennie, és arra lakik amerre én.
Rég beszélgettem már vele, csak ketten.
És csak pasikról. >.<
Szóval rendesen kibeszéltük a fiúkat. :ŰŰ
Na de szia :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése