Reggel fél 7-kor arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában valaki nagyon mondja a magáét. Hát ki is lehetett az ? Hát Cinti és Tikee. Nagy nehezen felkeltem a puha ágyikóból, majd irányt vettem a konyha felé. Mire elértem a konyhát, rájöttem, hogy már mindenki fent van. Felöltöztem és rendbe raktam magam, és kimentem a nyuszikhoz. Amikor beértem az etetésből én is megreggeliztem. Majd megint öltözhettem át, de most lovas cuccba.. Amikor kész lettem kimentünk apuval a kiserdőbe. Apuval kipakoltuk a cuccokat, majd nem sokára jöttek Tiáék is. Elkezdtük felrakni a pályát. Kis idő múltan kezdtek jönni az emberek. Ment a gyakorlás, és én amikor nem a ló hátán ültem, akkor a jó zenéket állítottam be. 8-) Majd szólt apu, hogy készen van a pörkölt és a krumpli, mehetünk ebédelni. Jött mindenki, így megebédeltünk. Ebéd után megindultak a versenyek és 4. voltam, pedig szívesebben lettem volna inkább a 6. Ennyit erről. -.- . Amikor én következtem én is végig mentem a pályán, és az őszinteséget megvallva, azt hittem jobb leszek, már mondjuk csak egyszer gyakoroltam szóval.. :SS De remélem jövőhéten jobban bizonyítok. Amikor vége lett a versenynek, segítettem összeszámolni, hogy ki hányadik lett. Első helyezett Tia lett, második Norbi, harmadik pedig a nővérem.. Ez után a lovakkal "játszottunk". Elkelett lovagolni egy bolyáig ott a szákba belebújni, és a zsákban visszaugrálni úgy, hogy közben a lovat is vezeted vissza. XDD Párosával kelet menni, így én Ábellel mentem, de legyőzött. XDD Nagyon jó nap volt, és remélem a Május elseje is ilyen jó lesz. ♥2011. április 25., hétfő
Április 23.
Reggel fél 7-kor arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában valaki nagyon mondja a magáét. Hát ki is lehetett az ? Hát Cinti és Tikee. Nagy nehezen felkeltem a puha ágyikóból, majd irányt vettem a konyha felé. Mire elértem a konyhát, rájöttem, hogy már mindenki fent van. Felöltöztem és rendbe raktam magam, és kimentem a nyuszikhoz. Amikor beértem az etetésből én is megreggeliztem. Majd megint öltözhettem át, de most lovas cuccba.. Amikor kész lettem kimentünk apuval a kiserdőbe. Apuval kipakoltuk a cuccokat, majd nem sokára jöttek Tiáék is. Elkezdtük felrakni a pályát. Kis idő múltan kezdtek jönni az emberek. Ment a gyakorlás, és én amikor nem a ló hátán ültem, akkor a jó zenéket állítottam be. 8-) Majd szólt apu, hogy készen van a pörkölt és a krumpli, mehetünk ebédelni. Jött mindenki, így megebédeltünk. Ebéd után megindultak a versenyek és 4. voltam, pedig szívesebben lettem volna inkább a 6. Ennyit erről. -.- . Amikor én következtem én is végig mentem a pályán, és az őszinteséget megvallva, azt hittem jobb leszek, már mondjuk csak egyszer gyakoroltam szóval.. :SS De remélem jövőhéten jobban bizonyítok. Amikor vége lett a versenynek, segítettem összeszámolni, hogy ki hányadik lett. Első helyezett Tia lett, második Norbi, harmadik pedig a nővérem.. Ez után a lovakkal "játszottunk". Elkelett lovagolni egy bolyáig ott a szákba belebújni, és a zsákban visszaugrálni úgy, hogy közben a lovat is vezeted vissza. XDD Párosával kelet menni, így én Ábellel mentem, de legyőzött. XDD Nagyon jó nap volt, és remélem a Május elseje is ilyen jó lesz. ♥
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése