Szóval eljutottam odáig, hogy úgy érzem, kár volt megszületnem. És ha nem érdekel, hogy mi van velem, akkor előre szólok, hogy jobb ha nem olvasod tovább !
Reggel felkeltem, de már akkor nem volt jó kedvem az előző napi történtek miatt. Valahogy éreztem is, hogy ez a mai nap nem fog jól sikerülni. :"SS 7 óra után jött Lia, és mentünk suliba, amúgy kibékültünk, ez az egy jó mostanság.. -.- Oda értünk suliba, és engem a sírásroham kerülgetett. Lia mondta, hogy menjünk ki radiátorokhoz, beszélgetni.. Kimentünk, nem volt jobb kedvem, de legalább nem bőgtem el magam.. Azért haladás. -.-' Első óra Nyelvtan volt, nagyon örültem neki, de most legalább nem volt olyan rossz, mint szokott. Kikaptuk a témazárókat, és nekem nagyon meglepően, de ötös alá lett. Második óra Ének volt, tanárnő ahogy bejött, már kaptuk a rizsát, de nem érdekelt, van más bajom is minthogy rá figyeljek. Harmadik óra Informatika volt, nem kaptuk ki a dolgozatokat, hanem helyette tanár nő szabad órát adott. Felmentünk honfoglalora és egy páran honfoglaloztunk.. Negyedik óra Fizika volt, a fényről beszélgettünk, közben pedig Ernő fura mimikás jeleket adott ki. >.< És azt hitte, hogy azt hiszem hogy nekem küldte. Aztán elkezdett magyarázkodni. >.< Szünetet végig sírtam, szóval élménydús szünet volt. Ötödik óra Irodalom volt, fogalmazásra gyakoroltunk, meg kikaptuk a dolgozatokat, nekem 5 lett. Haza fele jövet, Ildivel és Vikivel jöttem. Elkezdtek faggatni, hogy mi bajom van, hogy egész délelőtt mosolyogni se láttak. Hazaértem megebédeltem, öcsi elkezdett vigasztalni, és ezt ezúton is köszönöm neki. Beszélgettünk még vele egy kicsit, majd jött Nóri avval a címszóval, hogy 'menjünk kézire'.. Felöltöztem, de útközben megbántam, hogy görkorival mentem..Kézin már jobb hangulatom volt, de mikor megláttam, megint el ment a kedvem. Most tanulni kéne, de kéne sok mindent.. A mai napom mint kiderült, imádtam.. -.- Nah hello. :'(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése