Fél 5-re mentem Liushoz, és meglepő, de nem hihetetlen.. Amikor megnyomtam a csöngőt, ő már jött is ki az ajtón. ( : Elindultunk a sportpálya felé, majd elmeséltem neki pár dolgot, majd ő közölte velem, hogy nem ketten fogunk görkorizni/futni.. Igen jött Márk is. 16:35-kor már ott is voltunk, majd átvettük a cipőket és elkezdtünk beszélgetni. 17:00 előtt megjött Márk is. Majd mikor feljött hozzánk a lelátóra, akkor én elvettem tőle a telefonját és elkezdtem fészbukkozni. Ő is átvette a cipőjét, majd egy kicsikét szenvedtünk azzal, hogy Lius elakarta venni tőlem Márk telefonját, de nem sikerült neki. Nagy sokára lementünk és futottunk 1 kört. Amikor a 2.-at futottuk akkor a 3/4-énél megálltunk, és annyit röhögtünk Márkkal, hogy a fű között találtuk magunkat. Egyszer beszólt én pedig t**** rúgtam. Pedig nem is rúgtam nagyot, de szegény úgy összegörnyedt. $: xd Át mentünk a másik pályára, majd ott elkezdtünk "tornázni". Vagyis annak indult, de nem az lett belőle. Kikértem a tanácsukat, majd elkezdtünk mindenfélén nevetni. Elég hülyének néztek minket de sebaj. ( : Megint jöttek a pályára, így mi átcuccoltunk megint a lelátóra. ^^ Átvettük a görkorikat, majd elindultunk görkorizni. És én persze szokásomhoz hívően, nem az utat néztem. xd És megbotlottam egy kőben, amiben sikeresen elestem. :"D Szegény Márk majdnem megszakadt a nevetéstől, velem együtt. xd És úgy bírtam ezt a lükét.. Felvette a görkoriját, és görkoriban biciklizett. Elég vicces volt. :"D

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése