Július 5. (kedd)
Megindult a nagy csapat buszokkal, és most Balatonakali felé vette az irányt. Hosszas utazás után oda értünk, majd mikor odaértünk elővadásztuk a cuccokat. Elmondták, hogy ki melyik szobában fog lakni és ki lesz a szobafelelősünk sőt, hogy kivel alszunk egy szobában. Mi a hármas szobában laktunk, Komáromi Tibor tanár úr volt a szobafelelősünk és én Viktória, Gabriella, Alexa és Daniella társaságában töltöttem el ezt a 6 napot. :dd Mikor ezeket elmondták, mi a szobánkat indultunk megkeresni.. Mikor végre megtaláltuk, akkor bementünk majd kipakoltuk a cuccainkat. Elmentünk sorakozni oda ahova megvolt beszélve, majd közölték velünk, hogy lemegyünk a strandra, de nem fürdünk, mert még túl hideg a víz.. ;O Azt mondták, hogy 800 méter a strand, de szerintem nem annyi volt. :OO Leértünk és kaptunk 1 órát, hogy körül nézhessünk, de nekünk a körülnézés abból állt, hogy leültünk a Balaton partjára és ott beszélgettünk. ^^ Aztán újra vissza mentünk a táborhoz és megbeszélés volt. Elmondtak sok mindent és beosztottak minket a csapatokba. Én a Mardekár csapatába kerültem. :dd Miután megvolt a megbeszélés, mi vissza mentünk a szobánkba és ott szenvedtünk.. ^^ Szóltak, hogy menjünk vacsorázni, így az ebédlő felé vettük az irányt..: dd
Július 6. (szerda)
Reggel 7 órakor keltettek minket, mindenki "nagy örömére"..-.- Kikászálódtunk az ágyból, majd mehettünk is tornázni. Miután megvolt a torna, azután felöltöztünk és össze pakoltunk a szobánkban. ;O Jött a szobaszemle és megnézték, hogy milyen rend van a szobánkban. 9 pontot kaptunk, de sebaj. Mentünk reggelizni, majd a foglalkozásokra.. 9:00-10:30-ig én Angolon voltam, majd 10:30-12:00-ig megint csak Angolon voltam. ^^ Lezárultak a foglalkozások, amiket én nagyon élveztem. ^^ Mehettünk is ebédelni, majd ebéd után csendes pihenő volt, majd mentünk le a strandra. :dd Vettünk jégkását, majd szép lassan eliszogattuk. :dd Este go vissza. Vacsora következett, azután tusolás majd pedig a tábori játékok. És és alvás. *-*
Július 7. (csütörtök)
Reggel megint csak 7 órakor keltettek bennünket, de most nem tornáznunk, hanem zumbáztunk. Mentünk felöltözni és összepakolni a szobánkban.. Azon a napon 10 pontot kaptunk. *.* Reggeli is meg volt, majd indultunk buszokkal Nagyvázsonyra megnézni a várt. Nekem annyira nem nyerte el a tetszésem, de lehet másnak igen. Voltak várjátékok, amit mi megnéztünk. Volt egy érdekes szöveg, amit szerintem itt nem tennék közzé. ^^ Indulhattunk vissza. *-* Megebédeltünk, volt csendes pihenő, ezután persze, mehettünk le a strandra. Megint vettünk jégkását és ugyancsak szépen megiszogattuk. *.* Vissza mentünk a táborba. Majd megint az volt, ami minden este lehetett: vacsora, tusolás, tábori játékok. >.< És persze alvás. *-*
Július 8. (péntek)

Erről nem mesélnék sokat. Szokásos nap volt. Felkeléssel, zumbázással, 10 pontos szobával, reggelizéssel, ebédeléssel. Egy viszont változott. *.* Úgy volt, hogy délelőtt foglalkozás délután pedig strand. *-* Ehelyett azt mondták, mivel nagyon meleg van, így egész nap kint leszünk strandon. (HH) És persze szokásos jégkása. *.*
Július 9. (szombat)
Reggel ugyancsak 7 órakor ébresztettek, és persze a szokásos zumba sem maradhatott ki. A szobánkra megint csak 10 pontot kaptunk.. :dd Miután megreggeliztünk, mentünk ki a kikötőbe. ;O Oda értünk, majd rövides várakozás után megjött a hajónk és indulhattunk is. Mentünk egy jó ideig, majd vissza fordultunk. Vissza értünk a kikötőbe és indultunk vissza a táborba. Megebédeltünk, majd fél 3-kor indultunk le a strandra. *.* Megint vettünk jégkását.. Azért fő a változatosság. xdd Majd megint vissza, kaja, fürdés, tábori játékok. :dd Most a fél 11 helyett majdnem éjfél volt, amikor a szobánkba kerültünk, így azt mondták, hogy fél 8-kor ébresztenek..De ha 5 perc alatt nem fekszünk le, reggel 7-kor keltés és zumba. -.- Na ilyenkor hidd el gyorsan le lehet feküdni. :dd
Július 10. (vasárnap)
Felkeltünk majd majdnem szokásos napot volt. Délelőtt strand, majd vissza ebéd. Megebédeltünk, majd elmentünk aludni.. Belefekszünk az ágyba, mire jön Orsika, hogy keresnek.. Hát felkelek és meglátom, hogy ott vannak anyuék az ajtóban. :OO Fuh egyszerre minden megfordult a fejemben, hogy hogy kerülhetnek oda.

Mire mondja anyu, hogy elmentek Pestre, és hazafelé erre kanyarodtak, hogy meglátogassanak meg fürödjenek egyet. *.* Apu elmesélte, hogy pontosan 28 évvel ezelőtt ő is ugyanitt táborozott. Csak ő a 8-as szobában. :dd Beszélgettünk meg ilyenek, és fél 3-kor indultunk le a strandra. Megint láttuk a PPGY-éket. xdd Majd olyan 4 körül anyuék elmentek, és hazahozták Nikit is. De jó volt legalább velük is fürdeni. *.* Este mi is vissza mentünk és szokásos tevékenységek után, volt eredmény hirdetés. Csapat játékokban a Mardekár lett a 2. És a szobánkkal is 2.-ok lettünk. *.*
Július 11. (hétfő)
Július 11. (hétfő)
Éjszaka elég izgalmasnak ígérkezett, de ezt inkább nem részletezném. :OO Reggel 7-kor ébresztettek minket, de most nem kelet zumbáznunk. Összekelett pakolnunk és a bőröndünket kivinni a szín alá. És ezt meg is tettük. :| Azt mondták már nem jövünk vissza szóval legyen meg mindenünk. Ki mentünk a strandra és szinte egész nap kint voltunk.. :dd 4-kor indultunk el hazafelé. Fél 8 körül itthon is voltunk. ^^ Anyu várt is a sulinál. Mikor hazaértem Cinti "nyakába ugrottam".. Igaz sokat veszekszünk, de akkor is nagyon hiányzott. Élmény beszámolót tartottam majd pedig átadtam az ajándékokat. Jól éreztem magam, pár dolgot leszámítva. ^^ (L)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése