2012. június 23., szombat

Csajos nap.:)

Kty

14:10re értem oda Vikihez. Úgy terveztük, hogy elmegyünk fagyizni, de mivel haza akartam még jönni elköszönni kereszt apuéktól így egy kicsit elhalasztottuk. Fél háromra már itthon is voltam. Elköszöntünk majd mentem vissza. Indultunk fagyizni. 3 gombóc fagylalt társaságában elindultunk vissza hozzájuk biciklivel. Rájöttem, hogy ezt nem szabad megismételni még egyszer mivel a tekerés és a fagyi evés túl bonyolult művelet számomra. Sikeresen két helyen is leettem magam, mert úgy olvadt a hőség elleni gyógyír, hogy alig bírtuk elfogyasztani úgy, hogy ne folyjon szét. Miután visszaértünk a Kordás lakásba befeküdtünk egymás mellé és elővettük a telefonokat és elkezdtünk kockulni. Kis idő múlva kimentünk röplabdázni. Kitaláltuk, hogy sütünk sütit, de aztán abból az lett, hogy elmentünk cukrászdába és ettünk sütit. Visszaérve röplabdáztunk és tollasoztunk. Közben zenét hallgattunk. Majd pedig képeket készítettünk. Elég idiótán nézek ki rajtuk, de ha találok egy normálisat akkor csatolom. Eljöttünk hozzánk elvinni a cuccomat és megkérdezni mamit, hogy ott aludhatok e. Miután rámondta az áment elmentünk a Faszamárba. Megrendeltük a hamburgereket elvitelre. Míg várakoztunk csocsoztunk egyet. Én győztem. Végre valamiben amiben jobb vagyok Vikinél. Tiszta öröm.*:) Kész lettek a hamburgereink így indultunk tovább hozzájuk. Átvittük az ágyat hozzájuk majd pedig megnéztük a Jóban-Rosszbant. Letusoltunk és megnéztük a Barátokat. Megettük a hamburgereket majd Simseztünk és telón neteztünk.:D 11 óra körül pedig mind ketten elaludtunk ugyan is nagyon fájt a fejünk. Reggel fél kilenckor felkeltünk. Kicsit beszélgettünk még az ágyban majd kimentünk reggelizni. Visszamentünk a szobába felágyazni meg gépezni majd pedig eljöttem haza.

Tumblr_m5njyixiav1rq302po1_400_large
158. bejegyzés. Számomra tiszta hihetetlen, hogy ennyi bejegyzést sikerült írnom. Úgy, hogy töröltem egy csomót. Ezentúl nem fogok törölni.!:)))

Puszi, pacsi.:)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése