2012. augusztus 11., szombat

Helloka Szeged!:)♥

Szóval most nagy erőt veszek magamon és meg kell írnom 2 bejegyzést! :O
Úgy döntöttem, hogy a Viktóriás napokról nem írok, viszont a közös plázás napot leírom. :))


Délelőtt felhívtam Viktóriát, hogy 12 órára legyen ott nálunk. Úgy terveztük, hogy elmegyek hozzájuk és úgy jövünk haza együtt, de kockultam. Ebből az következett, hogy nem tudtam elindulni időben és Viktóriával már az  utca sarkunkon találkoztam. Elmentünk hozzánk majd miután rendbe raktam magam azután beültünk a kocsiba majd pedig irány Szeged!:D Kereszt apu letett minket a plázánál ő pedig ment tovább orvoshoz. Bementünk majd egy padnál letelepedtünk. Elkezdtünk wifizni majd pedig elkezdtünk barangolni. Bementünk a C&A-ba, Kosmosba meg H&M-be.:D Azután a mozi elé vándoroltunk és negyed órán át azt döntöttük, hogy melyik filmet nézzük. Negyed óra után nem tudtuk még mindig, hogy mit nézzünk meg, így leültünk és minden filmnek elmondtuk az előnyét és hátrányát. Végül 10 perc után a Jégkorszak 4.-Vándorló kontinens mellett döntöttünk. Hívott kereszt apu, hogy találkozzunk bolt előtt, így elsétáltunk a bolthoz. Közöltük vele, hogy mit fogunk megnézni majd bementünk boltba ütcsiért ugyanis nagyon szomjas volt. Elmentünk moziba megvenni a jegyeket majd megkaptuk a 3Ds szemüveget majd popcorn vevészet után megtámadtuk a 6. termet.:D Volt csomó reklám majd végre elkezdődött a film. Kényelembe helyeztem magam, majd pedig úgy kezdődött, hogy madár kaksi repült felénk. Én elhajoltam előle ami Vikiéknek persze nagyon tetszett. Ugyanis még haza fele vezető úton is azon röhögtek.:'DDD Jó film volt az biztos:D Majd fogtuk magunkat és hazajöttünk. Annyira szar volt kilépni a hideg plázából a nagy melegbe.. Fuu:s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése