Aranykupa első nap.
Csütörtökön kezdődött az egész és úgy indult mint egy átlagos csütörtöki nap, de nem az volt. Első órám Rajz volt. Miután beszámoltunk tanár nőnek arról, hogy mit csináltunk múlt órán helyettesítő tanárral azután elkezdtünk művészet történelmezni. A kedvencem.-.-" Második óra Angol lett volna, de helyette mentünk ki Széchenyibe az ünnepségre. Majd fél órán át hallgattuk a 6.-osok műsorát és az eredményhirdetést. Következő órám Testnevelés. Ki gyalogoltunk másik sportpályára tesizni, de mivel nekem nem volt tesi cuccom így a padot koptattam. Negyedik órám Irodalom volt, amit végig olvastunk. Ötödik Kémia. Amin avval foglalkoztunk, hogy a Szén-dioxidnak és a Hidrogén Cloridnak a modelljét rakjuk össze. Azt hiszem kezdem megutálni a Kémiát. Utolsó órán Történelem volt. Oh yeh. Kikaptuk az írásbeli feleleteinket és mentünk ki szurkolni pályára. Suli után 4 óráig Viktória kisasszonnyal boldogítottuk egymást és persze néztük a foci meccset is.
Aranykupa második nap.
Mivel aznap a 7.-8. osztályos fiú és lány kézilabda volt így a mi csapatunknak is ott volt a helye. A meccsekről nagyon nem mondanék semmit. A lényeg, hogy elsők lettünk, a fiúk pedig másodikok. Legjobb játékos Pimi volt, gólkirály Zsani legjobb kapus pedig Bia volt. De nagyon ügyesek voltak szóval megérdemelték.!:)
Aranykupa harmadik nap.
Első óra Nyelvtan. Egész órán Tollbamondást írtunk. Aztán Matematika. Oh yeh. -.-" Csak ilyen feladatokat csináltunk táblánál szóval semmi baj.:d Harmadik óra Angol. Kimentünk szurkolni.*-* Aztán Testnevelés. Ott is.:d Ötödik órám Kémia volt. táblázatot készítettünk és modelleket nézegettünk. Utolsó órám pedig Ének volt amin vagy kimehettünk szurkolni vagy hazamehettünk. Hülyék lettünk volna újra kisétálni így inkább haza mentünk.!:)
Szerintem nagyon jó volt. És mindenki ügyes volt. Mást nem azért is jó volt, mert gyakoroltunk.:))
Mit gondolsz a blogomról?
VálaszTörléshttp://btrlovestory.blogspot.com